2016. január 16., szombat

Játékélmény - Alice: Madness Returns

Sokáig elhanyagoltam ezt a blogot különféle okok miatt, elsősorban az időhiány, munkahelyváltások, ilyesmi miatt, de most megint van egy jó kis témám, amit úgy érzem, meg kell osztanom itt. Többször írtam már kedvenc PC-s játékaimról, és ez a poszt is erről fog szólni, de most kivételenesen nem egy régi kedvencet, hanem egy újnak számító játékot mutatok be. Miért kivételes ez? Talán túl retrómániás vagyok, de igen kevés olyan új játék van, ami tényleg megragad, tényleg érdekel és játszom is vele. Az Alice ezek közé tartozik.


Korábban írtam már az American McGee's Alice c. játékról, ami számomra igazi klasszikus, egy szürreális, horror-akció-platformjáték, mely az Alice Csodaországban történetét dolgozza fel valami egészen bizarr és elborult módon. A játék 2000-ben jelent meg. Valamiért azt gondoltam, hogy ez a játék sikeres volt és menő a maga idejében, és ezért eléggé meglepődtem, amikor azt olvastam róla a folytatással foglalkozó cikkekben, hogy elég nagyot bukott. Miért is? Mert túl egyedi volt, túl újszerű. És ezzel illeszkedik abba a sorba, ami igaz az összes kedvenc játékomra: Neverhood (1996), ToonStruck (1997), Grim Fandango (bár ennek csak a demójával játszottam, nagyon tetszett a hangulata, ezért itt a helye) - mind anyagi bukás volt, de kultikussá vált a játékosok körében, ma is nagy a rajongótáboruk, folytatást követelnek, mely sokat váratott vagy még mindig várat magára. A Neverhood folytatása 2015-ben készült el, a ToonStrucknak sajnos soha.

Az Alice: Madness Returns 2011-ben jelent meg, és nagyon vártam, de végül csak 2015 nyarán és most játszottam vele. A Steam nagy nyári akciójában vettem meg, kb. 3 euróért. Nem voltam benne biztos, hogy a laptopomon menni fog, de úgy gondoltam, ennyiért mindenképpen megéri az egyik kedvenc játékom folytatása, és végül kiderült, hogy minden rendben. A nyári közös végigjátszás után most egyedül is végigvittem, ennek az eredménye ez a poszt. Röviden bemutatom a játékot és az egyes fejezeteket úgy, hogy mi tetszett benne és mi nem. A végén majd lesz egy összefoglaló a pozitívumokról és a negatívumokról is bővebben.

Érkezés Csodaországba
Az első rész végén Alice gyógyultan és mosolyogva távozott az elmegyógyintézetből, minden jóra fordult, Csodaország újra szép hely lett. Azonban a sztori folytatódik... 10 évvel később Alice-t még mindig látomások gyötrik a tűzesettel kapcsolatban, emiatt pszichiáterhez jár, egy bizonyos dr. Angus Bumbyhoz, aki el akarja feledtetni vele a múltat. A játékban ismét meg kell mentenünk Alice-t és egyben Csodaországot is, és most a előző játékhoz képest sokkal sötétebb témákkal is találkozunk. A cél összeszedni az emlékdarabkákat, melyekből kiderül, hogy az a bizonyos tűzeset nem egészen úgy volt, ahogy korábban gondoltuk...

Egy a papírkivágásos jelenetek közül
Összesen hat fejezetből áll a játék, és mindegyik különböző. Az összekötő részek Londonban, a valóságban játszódnak. Ez a viktoriánus London koszos, szürke és lehangoló, az utcákon mindenféle gyanús alakok járkálnak. Alice itt törékenynek és gyengének tűnik, azonban amint belép Csodaországba, ismét felölti az első részből ismert klasszikus kék ruháját, vérrel pettyezett kötényét, csíkos harisnyáját, és sugárzik belőle az erő. Egyébként minden fejezetben teljesen új ruhája van Alice-nek, a fejezetek bevezető részein és a játék végén hordja a kék ruhát, Ez nagyon tetszett, ötletes volt, hogy az adott helyszínhez passzoló öltözékben jelenik meg a karakterünk. Az is tetszett, hogy bár a fejezetek teljesen különbözőek voltak, mindig összeállt a kép, miért pont ezen a helyszínen vagyunk. A fantázia és a valóság, mint ahogy ez az átvezetőkből kiderül, nagy mértékben összefonódik. Amikor először láttam képeket a játékról, akkor időnként nem tudtam eldönteni, hogy miért pont ez a helyszín került bele, hogy kapcsolódik egyáltalán a történethez. Persze játék közben (és pár háttérinformáció begyűjtése után) minden kiderült.

Alice Londonban
Tetszett, ahogy az első pár percben egy csodás mesevilágban járunk, ami egyszer csak elkezd széthullani: szó szerint fokozatosan leomlik minden. Remek bevezető a kalandokhoz. Újra felbukkantak a régi szereplők. Sok régi ellenségből most barát lett, és ez fordítva is igaz.

Hatter's Domain:
Az első fejezet egy steampunkos hangulatú gyár, ahol össze kell szednünk a Kalapos darabjait: a kezeit, a lábait és a testét. Az egykori ellenségünk most segít nekünk a Nyúl és a Mormota ellen, akik átvették a hatalmat. Alice ruhája itt a Steamdress névre hallgat, utalva a steampunk-jellegre. Hatalmas teáskannák, kátrányos, babafejű szörnyek ellen kell küzdeni. Utóbbiak mindenhol megtalálhatók, és a játék elején a nagyobbik szörny nekem különösen nehezen legyőzhetőnek tűnt. Itt a legidegesítőbb rész az volt, amikor oldalnézetből kellett ugrándozni időre, elkerülve a lecsapó vasöklöket, majd utána megküzdeni az ellenséggel. Első alkalommal úgy éreztem, kicsit erős ez a kezdés, ráadásul a mentési pont olyan remekül volt elhelyezve, hogy elölről kellett kezdenem az ugrabugrálást, ami már elsőre sem volt túl egyszerű.

Hatter's Domain
Egy emlék felidézése után
Deluded Depths:
A második fejezetben a tenger alá kell merülnünk egy fagyos bevezető után. Itt Alice egy mélytengeri állatokra emlékeztető ruhában van. Érdekes, hogy bár víz alatt játszódik a fejezet, mégsem kell úszni, hanem ugyanúgy mozgunk, mint a játék többi részében. Először egy furcsának tűnt, később túltettem magam rajta, hiszen egy fantáziavilágban járunk. Tengerbe veszett matrózok szellemei kísértenek, hajóroncsok között visz az utunk, és rég elsüllyedt ládákból szedhetjük ki a gyűjthető dolgokat. Egészen bizarr tengeri lényeket is találunk itt, például egy tüskés belsejű kagylót egy macskára emlékeztető szemmel - nem tanácsos benne álldogálni. Itt egyre több az időkapcsolós-ugrálós rész, valamint első alkalommal itt lehet logikai rejtvényeket és bónuszpályákat találni. Innentől kezdve minden fejezetben van négy bónuszterem (Radula Room), amiből itt az utolsó szerintem aránytalanul nehéz volt  a többihez képest.

Csata egy snarkkal
A tenger alatt
Mysterious East:
Kinézet szempontjából az egyik kedvenc fejezetem, mely a titokzatos Távol-Keletet idézi fel. Itt Alice virágmintás selyemruhában van, ami kicsit japános jellegű, és a selyem egyúttal a Hernyóra is utalt. Tetszett, hogy a tárgyak épületekként jelentek meg, mivel Alice ebben a fejezetben összement, és porcelán edények, nippek, fadobozkák között kell ugrálnia. Olvastam az Alice Wikia ide vonatkozó fejezetében, hogy nem véletlenül került bele ez a pálya a játékba. Az egyik oka, hogy American McGee rajong a Távol-Keletért, a másik pedig, hogy a játék fejlesztője, a Spicy Horse székhelye Shanghaiban található. (Ha tudtam volna ezt akkor, amikor ott voltam, megnéztem volna a székházat.:P Bár lehet, hogy elmentem mellette, csak nem tudtam, hogy ott van...) Keveredik a japán és kínai jelleg, például a porcelán nippek, síró szobrok Japánt idézik fel, de az oroszlán alakú pecsétek inkább Kínát. A fő ellenségek itt szamuráj-darazsak, a barátaink pedig az origami-hangyák. Itt papírból hajtogatott dobozok rejtik a gyűjthető tárgyakat. Itt egy mini-játék is van, beléphetünk egy festménybe, és ott egy 2D-s platformpályán kell végigmenni, ami nem túl könnyű. Az egyik rész konkrétan majdnem lehetetlen, de végül csak sikerült befejezni.

Selyemruhában
Alice Radcliffe házában, mely tele van távol-keleti műtárgyakkal


Queensland:
Ez a fejezet felidézi az első részt, mivel visszatérünk a Szívkirálynő birodalmába. Csakhogy mintha már nem teljesen ő lenne az uralkodó... Ráadásul a macska még jól be is szól Alice-nek valami olyasmit, hogy "Visszatérsz pusztításod színhelyére?" Tényleg romokban hever minden. Egyébként mintha az egyik mondás a macskától már az első részben is szerepelt volna, mindenesetre nagyon ismerősen csengett. ("Only a few find a way..."kezdetű.) Itt megint kártyaőrökkel kell megküzdeni, akiket mintha feltámasztottak volna az előző rész után, mert eléggé zombiszerűen néznek ki. Itt van egy viszonylag nehéz rész, amikor az óriási Hóhér elől kell menekülni, és szemből látjuk a képet (erre még a végén ki fogok térni.) A vége felé már szó szerint tocsog minden a vérben, és mintha megint az emberi testen belül mozognánk, ahogy az első részben is. Sok az egyensúlyozós rész, sokat kell rohangálni, de összességében nagyon tetszett ez a fejezet. Sajnos nagyon rövid, talán a legrövidebb az egész játékban. Viszont van benne egy újdonság is, amikor Alice óriássá változik, és kő kövön nem marad. 

A palota romokban
Óriás Alice!
A vágány mellett, kérjük, vigyázzanak!

Dollhouse:
Az utolsó előtti fejezet bevezetője elég érdekes, ugyanis Londonban járunk szokás szerint, de most az elmegyógyintézetet van szerencsénk megtekinteni belülről. Alice kényszerzubbonyban, leborotvált fejjel rója az utat, és idézi fel az emlékeket. Nyomasztó, de egyben érdekes bevezető is volt ez. Csodaország szereplői és a valóság összekeverednek, mindenkinek van egy megfelelője odaát, ez grafikailag is megjelenik. 
Amikor ismét Csodaországban vagyunk, Alice egy olyan ruhát hord, ami rongybaba ruháját idézi fel. Ennek is megvan a jelentősége természetesen. Ebben a fejezetben egy játékvilágban járunk, ami koszos, ijesztő és bizarr. Számomra az összes közül ez a fejezet volt a legnyomasztóbb. A babaházakban mindig valami szörnyűség vár: vérben úszó ágyak, síró gyerekek képei, babavégtagok mint bútorok részei... és ez még csak a kezdet. A felszedhető tárgyak most süteményekbe vannak rejtve, amelyek messziről jól néznek ki, közelről azonban látszik, hogy mind penészes, bogarakkal teli. A babaházak alatt a babakészítő (Dollmaker) műhelye húzódik, ami szó szerint húsba vájó dolgokat tartalmaz: rozsdás szögekkel kivert deszkák csapódnak hússzeletekbe, és olyan az egész, mint egy bizarr vágóhíd. Az alkotók kitettek magukért, amikor megtervezték ezt a helyet. Ellenségek: szokásos szörnyeken kívül például vannak eltorzított játékbabák, melyek rozsdás ollókat és kampókat hordoznak. Nem véletlen a játékbaba-téma, ugyanis a végén szörnyű titok derül ki, és minden érthetővé válik. A fejezet minijátéka az Off With Her Head névre hallgat: tulajdonképpen egy kicsit flipperhez vagy valamilyen játéktermi játékhoz hasonlít. Alice (baba)fejével kell végigmenni egy pályán. Ez sem könnyű! Ráadásul még bónuszpálya is van belőle.

Az elmegyógyintézetben
4. szintű Hobby Horse
Az ellenállás bázisa
Ezzel a babával nem sokan játszanának
Infernal Train:
A végső leszámolás. Itt már tulajdonképpen csak a főellenséggel kell megküzdeni. Az első alkalommal nem is tudom, hányszor próbálkoztam, másodjára pedig magam is meglepődtem, hogy rögtön sikerült. Persze ebben nagy szerepe van a szerencsének is...

Gótikus építészeti jegyeket visel magán ez a hely

Ennyit a pályákról. Néhány kiegészítés: érdemes gyűjteni a cuccokat a játékban, ugyanis a fogakkal a fegyvereinket lehet fejleszteni, az üvegcséket összegyűjtve pedig az extra tartalmak oldódnak fel, úgy mint concept artok vagy karakterek. (Én most éppen a kimaradt dolgokat gyűjtögetem össze...:))

Mi az, ami tetszett a játékban? Mondhatnám, hogy minden, de ez nem teljesen így van. Ami tetszett az a design, a történet, az ötletes megoldások, az elborult fantázia... Tetszett, hogy jól fel volt építve a történet, minden szimbólumnak jelentősége volt valamilyen szempontból. Az emléktöredékek mindig pont ahhoz a helyhez illettek, ahol megtaláltam őket. A történetmesléős részeknél jó ötlet volt a papírkivágásos technika alkalmazása, változatossá tette a játékot. Az is tetszett, hogy sok az összegyűjthető dolog, mivel én mindig is szerettem az ilyen típusú játékokat. Alice ruhái is nagyon ötletesek voltak, a fegyverekről nem is beszélve. Igaz, hogy kevesebb van belőlük, mint az első részben, viszont fejleszthetőek. A zene is jó, habár számomra az első rész zenéje emlékezetesebb volt. Onnan bármikor fel tudok idézni számokat, innen nem sokat, ennek ellenére nagyon illik a játék hangulatához. 

És most jöjjenek a negatívumok is. Az első rossz pont számomra az irányítás volt. Talán azért, mert soha nem játszottam konzolon, csak PC-n, első alkalommal elég összezavaró volt a rengeteg gomb össze-vissza nyomogatása, persze azért meg lehetett tanulni könnyen. Időnként a fókuszmód inkább idegesített, mint segített, főleg, ha a harc hevében véletlenül "beragadt", és ilyenkor Alice olyan lassan vánszorgott, mint egy csiga. Ehhez kapcsolódik, hogy emiatt néha olyan szögekben állt a kamera, hogy semmit sem lehetett látni. És ha már itt tartunk: a legidegesítőbb az indokolatlan nézőpontváltás volt, amikor egy fix kameraállásból látszott csak a kép. Sokszor egyszerűen nem értettem, ezt most minek kellett? Nem volt jó abból a szögből, ahogy eddig? A hóhéros részben is először kicsit bekavart, hogy az "előre" most igazából "hátra", és még számos ilyen volt. Vagy az Off With Her Head-pályákon szintén gyakran változott a szög, de nem volt egyértelmű, hogy mikor forgathatom az egérrel a kamerát, és mikor nem, emiatt sokszor nem is láttam, hogy hova megyek. Ilyen előfordult a 3. fejezet oldalnézetes részénél is, amikor a hajamat téptem. Persze, ugorjunk a nagy semmibe, aztán vagy van lent talaj, vagy nincs... A másik dolog a láthatatlan falak jelenléte. Amikor látszólag nincs ott semmi, de mégsem enged tovább. Tipikusan ilyen, amikor az egyik csúszdázós résznél nem akart kiengedni a pályáról, hanem visszafordította Alice-t, és az újbóli lecsúszásnál persze nem volt akkora lendület, így leesett a mélybe. Legalább tízszer végig kellett mennem ezen a pályán, mire eltaláltam azt a szöget, ahol nincs láthatatlan fal, és leugorhatok a nagy kőre. Ezek a részek sajnos elég élvezhetetlenné teszik a játékot, ilyenkor a b-vel, k-val, f betűvel kezdődő szavak használata megengedett. 

Hisztéria: amikor Alice egy rövid időre sebezhetetlenné válik, és elborul az elméje. Néhány résznél én is így éreztem magamat...
De összességében mégiscsak kedvenc lett ez a játék is. Szerintem teljesen kimeríti az ügyességi játék fogalmát. Aki szeret ugrálni, gyűjtögetni, harcolni, valamint kedveli a szürreális világokat, annak ajánlott!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése